Trinity – új keréksín rögzítés

18. 9. 2017 | Jaro

Powerslide cég 2006-tól tesztelte az utakat 3 különböző kerekeken, ahol folyamatosan kisebb átmérőjű kerekeket használtak, 100mm-ig. Ma már 125mm-es nagyságot kapott. A korcsolyák épp ezért magasabbra vannak állítva, ami miatt a súlypont is magasabban van. Rád ez úgy hat, hogy a saját síneden kevésbé érzed stabilan magad, és ez gától a technikád javításában. A klasszikus kétpontos sín a cipőre hat egy sokkal nagyobb nyomás a súlyátvitelkor az egyik oldalról a másikra.

Ezért a Powerslide cég úgy döntött, hogy egy forradalmi újdonságot dob a piacra, ami megoldja ezt a problémát. Kitalálták a hárompontos keretsínt, amit “Trinity Mounting System”-nek neveztek el. Ez mit is jelent?

 

Klasszikus rögzítés

 

Kétpontos sín

A klasszikus sínek két párhuzamos egymás mellett fekvő rögzítőfüllel vannak összekötve egymással szemben. Neked emellett még lehetőséged van a sínt vízszintesen állítani, máshogy mondva a sín irányát ugyanabban a szögben állíthatod be. Probléma akkor alakul ki, mikor a kerekek nagyobb átmérőjűek, akkor a  klasszikus sín megakadályozza a kerekek beljebb behelyezését a sín és a cipő közé. Sok gyártó már évek óta versenyzik azért, hogy ki tud gyártani olyan sínt és cipőt, ahol a súlypont a legalacsonyabb és a stabilitás maximális. Mindannyian beleütköztek különböző korlátozásokba, ami megakadályozta őket ennek létrejöttét.

 

Trinity rögzítés

Trinity, hárompontos rögzítés

Powerslide egy újító megoldást talált a hárompontos fogásra. Felszabadult hely, amit azok a kerekek tölthetnek be, amelyek mélyebben vannak a sínben. A súlypont csökkent pár militmétert és a megállás szilárdsága pedig növekedett. Powerslide elárulta, hogy nem feltételeztek olyan előnyöket, mint a nagyobb mozgékonyság vagy a rezgés csillapítás. A súly átvitele széltől szélig sokkal egyszerűbb, ami azoknak jó hír, akiknek problémájuk van javítani a saját technikájukon. A freeskatnél azt figyeltük meg, hogy az esés utáni visszatérésnél elnyelik a hatása. A súly több esetben csökkentett volt.

 

Trinity mounting system

Az előnyök összegzése a hagyományos rögzítési módszerrel szemben:

 

  1. Korcsolya alacsonyabban fekszik, ami által nagyobb a stabilitás

  2. A rögzítési módszer erősebb és a nyomás egyenlően van elosztva

  3. Trinity nagyobb ügyességet biztosít

  4. Jobb rezgés csillapítás

  5. Nagyobb a csillapítás az esés után

  6. A súly sok esetben csökkentett volt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..